|
Témaindító hozzászólás
|
2014.12.14. 21:15 - |
Lucan x Amélia
* Játék vége |
[20-1]
// Lezárva (hogy haladjon a játékmenet) // |
|
Az esőnek hála behunyta a szemét egy kicsit, hagyta hogy végigfollyon az első csepp z arcán.
- Megértesz és ez jó. Hiába nem vagy alfa, ha az én falkámban lennél nagyraértékelnélek téged- a mosolya könnyed, barátságos. Ritkán mosolyog, nagyon ritkán de most megteszi. - Igazad van... mindenkit értek sérelmek de ijdeje előre tekintenünk és nem vissza, hiszen mégis csak az a múlt. Én kész vagyok továbblépni a régi sérelmeimen... de vajon ti is? A többi farkas képes lesz rá? - kérdi, noha ezek a érdések hónapok óta nagy gondot okoznak, ám kimondta. Már nem vonhatja vissza... biztos benne, hogy ebben a farkasban egy új szövetségere tett szert, egy barátra. Tisztelettel tekint rá, majd bólint.
- Miről szeretnél beszélni? -érdeklődik illedelmesen, hiszen a nőstényeknek mindig van valami ami érdekes. Ás mivel megkedvelte szívesen hallgatja őt.
|
|
Kis cseppekben esni kezdett az eső. A nőstény élvezettel nézte. Mindig is szerette az esőt. Régen azt tanították neki, hogy az eső megtisztítja a lelkeket, és esélyt ad egy új kezdetre. Nagyon remélte, hogy ez most is így lesz. Meglepte hogy a másik falka alfája beszélget vele. hiszen ő mégis csak egy vadász. De úgy érezte, ez a hím megérti. -Megértem...-sóhajtott.- Szinte mindenkit értek már sérelmek...- mondta.- Igen, igazad lehet, beszéljünk másról.- utalt elmosolyodva a hím későbbi mondatára. Arca eddig borús volt, ám most mintha elsszáltak volna róla a felhők, és a mosoly szivárványként ragyogott arcán. |
|
Figyelte a nőstényt, majd a tekintetét a talajra szegezte, miközben hallgatta az igaz szavakat. A nősténynek igaza volt, ez az egész véres háborút szülhet a falkák között, amelynek az lesz a következménye, hogy a két falka létszáma akár a negyedére is csökkenhet, vagy akár az is lehet, hogy egyre csökken, az utolsóra.
- Igazad van! A falkámban a bétám az, akiben megbízom, ám ő is elleséges a ti falkátokkal, hiszen őt is sérelem érte már, az idők során. - jegyeze meg és felpillatott, majd a tekitetét balra szegezte, ahol egy nyúl mászott elő a bokorból. Fehéres budázata volt, ám ez nem jelentette azt, hogy el tudott bújni a farkas tekintete elől. A hím mérlegelte, hogy mennyire éhes, majd egy apró fejrázással lemondott a könyű práda lehetőségéről, s újra a nőstényre emelte a tekintetét. - Beszéljünk valami kevésbé borús tlmáról kedvesem. - mondta, majd leheveredett és a mancsaira hajtotta a fejét, ám éber volt. - Ha csak ezen törjük a fejünket sem oldódik meg. két farkas nem törheti át a viszály falait, főleg, hogy a háborúát már csak egyetlendarab tartja össze. - a tekintetét a másikra szegezi, majd enyhén megrázza a fejét felemelve azt.
|
|
| -Sajnos egyet kell ertenem veled...-sohajtott.- Nem akarom verbe folytani az ugyet, de ha muszaly, hat muszaly... De hiaba vagyok hadvezer, az nalunk nem sokat er... Jaironak is a lelkere kene beszelni.- Otletelt elgondolkozva. Tudta, hogy az o falkajukban egyedul semmire sem mehet. Elgondolkodva bamulta egy kidolni keszulo fa torzset. Csillogo kek szemei a barna torzsre osszpontosultak, es arra gondolt, hogy ez a fa olyan, mint a ket falka kozott keszulodo haboru. Mar csak egy utolso loket kell, es megindul. |
|
A hím figyelte, hogyan megy át a nőstény a változáson. A mosolygó tekintete megtelt hideg, gyülölettes őillantással, s olyan volt, mintha a virágzó cseresznyefát elborította volna a tél. Hóval lepte, mégis gyönyörű volt az a fa, amely egy kicsit megtépetett, de mégis ez volt benne a szép. A hím hallgatta a nőstény szavait, ső egyet is értett velük. Ő sem akarta a felesleges harcokat, hiszen ez a hely a legenda szerint is a vér által született, így talán, ha újra vér borítja be, akkor elveszíti mindazt a szépséget, amely eddig körbevette a farkasokat.
- Ezeket csak közösen oldhatjuk meg, ám a Skyrim nem olyan falka, aki ezt könnyedén hagyná a számunkra, s a másik falka iránti gyülölet magjait már mélyen elültették a társaimban. Hiába én vagyok az alfa, nap mint nap hallom, hogy társaim szervezkednek a falkátok ellen, ahogy tudok arról, hogy nálatok is hasonló pletykák terjengenek. Érzem a levegőben, hogy készülődik valami, de ha tudok, biztosan tenni fogok ellene. - felelte, majd a nőstényre emelte a tekintetét, hiszen ezeket a szavakat komolyan és megfontoltan ejtette ki. - Ha az kell, hogy vérrel állítsuk meg a Sykrimeket, akkor vérrel és harcal tesszük majd meg, ám ha először a két falka közötti békét képtelenek leszünk kialakítani, akkor az egész ügy veszve van. - tette még hozzá, majd leült és figyelte a nőstényt, hogy mit mond majd erre.
|
|
| A nosteny a foldet bamulta.-Megertem, en is csak jot akarok....-sohajtott.- Nem is kicsi problema!- tert at a Skyrim problamajara.- Minden egyes veszekedesunk csak pont nekik. Nem tudom, miert jo ez...- mondta elkomolyodva. Eddig mosolygo arca most fagyos gyuloletbe ment at, amint a Skyrimrol beszelt. Sose ertette azt a falkat, hogy mertjo nekik, ha ok szenvednek.- De oket csak kozosen allithatjuk meg.-szogezte le hatarozottan. Vegignezett a hideg tajon. Szerette volna meg a tel beallta elott elintezni az ugyeket, es beket kotni. Nem akarta farkasok kiontott veret latni a csillamlo havon. Gyakorlatilag ezert is jott ide. |
|
A nősténynek sikerült elhitenie az effajta reméy apró kis magját a hím lelkében.Elmosoylodva figyelte a másik lelkes beszédét, s enek háa egy kicsit ő maga is hinni kezdett az esetleges szebb jövő reményében.
- Én a falkámnak a legjobbat akarom. - biccentett egy aprót, majd a nőstény előző szavaira gondolt. - Ezeket magamról nem vallom, habár mindegyik megesett már velem, mikor elvesztettem a fejem a falkám védelmének érdekében, de ha normálisan állnak hozzám, akkor... igazából még egyetlen tagotok életét em vettem el, s míg rám em támadtak, sosem leckéztettem meg semmit, de nem kell hogy ezt elhidd, hiszen a te falkád nem tudhatja milye vagyok igazán. De azt vallom, hogy az egedetlenséget erősen ellenzem és a mértékének megfeleéő büntetéssel látom el azt, ki a szabályaim ellen szegült a falkából. - apró biccentést engedett meg magának, majd elfeküdt a földön a mancsaira hajtva a fejét és újra megnyalva a pofáját, amelyre rászáradt a yúl vére. - De ha te hiszel.. -huyta le egy pillaatra a szemét. - Egy szebb jövőben... akkor talán egy kicsit én is hihetek benne. A skyrim.. - itt egy fokkal hidegebb lett a hagja - pedig egy probléma, amit téyleg meg kell oldani. - fejezte be a számára meglepően hosszú modológot és a nőstényre tekintett fel, ám fel nem kelt a földről. Nem kérte a másik tiszteletét, hiszen nem az ú falkájának tagja, de azér a örült neki, hogy nem kell harcolnia. Ritka pillaatok egyike volt ez, és ezért ki is élvezte. Utálta a felesleges csatákat, a felesleges szócséplést, mert mid egy rossz irányba terelhette a világukat, amely így is egy olyan háború küszöbén állt, amelyet ő nem akart megvívi, míg nem tartanak ott, hogy elkerülhetetlenné válik.
|
|
| -Tudni szeretned?- mosolyodott el savanyuan a nosteny.- Vad, veszelyes, hirtelen haragu, kiszamithatatlan, ok nelkul tamado, hideg veru gyilkos.-sorolta a nosteny.-De ezt eddig meg nem vettem eszre.- sohajtott. Latta, hogy a him nem hisz annyira a viszaly megszunteteseben, mint o.- Van remeny. Tudom. Egyszer meg bekeben fogunk elni. En mindent megteszek ennek erdekeben, de ehhez rad is szukseg van. Itt lehet jobb elet, szebb jovo, ha osszefogunk!- a nosteny lelkesen, atelessel, csillogo szemekkel beszelt.- Es meg kell allitanunk a Skyrimeseket.- tette hozza nyomatekosan. Szemeivel meg mindig a himet furkeszte, probalta eszrevenni ralyta a lelkesedest, probalta a sajatjat atragasztani ra. Meggyozoen beszelt, igy ugy erezte, meg meggyozheti, hisz ez mindket falka erdeke. |
|
A nőstény érdekes dolgokat mesélt, így a hím magát nem hazudtolva meg érdeklődéssel hallgatta a másik szavait. Őt is érdekelte, sőt zavarta a két falka közötti viszály, de ő már beleyugodott, hogy ez em lesz jobb, sem pedig szebb, de a másikat látva, talá még volt remény, legalábbis most azt gondolta. ő nem akart felelegesen életeket oltani ki, hiszen minden farkas élete fontos volt neki, tudván, hogy egy egy farkas megváltoztathatja az életüket akármivel. Egy újabb kölyök születése, egy öreg farkas elhalálozása, mindegyik megzavarja az eddigig hierarchiát, ami felállt az életükben.
- Miért, miket hallottál rólam? - szólalt meg hoszasan átgondolva azt, amit a nőstény mesélt neki. A fuvallat, amely végigszántotta a buidáját őt nem remegtette meg, csupán kiélvezte a pillaatnyi hidegséget, amelyet érzett. Már érezte benne, hogy közeléedik a tél, amely majd fehérbe borít mindent, de azt is tudta, hogy a fehér havon a vörös vér, amelyet mások kioltanak, milyen fényesen csillan majd meg, a nap fényében...
|
|
| A nosteny alig lathatoan fejet hajtott a him elott, hiszen megis csak egy alfa. -Nem tudom... Mostanaban sokat foglalkoztat a ket falka kozti viszaly... Mindketten hibasak, az biztos... En szemelyesen is sok mindent letettem mar az aztalra, de azota rajottem, hogy ez folosleges verfolyatas.- a nosteny halvanyan elmosolyodott, es leult a himmel szembe. Mostmar egy fokkal bizalmasabban fordult fele. Nem ezt a viselkedest varta.- Tudod.. Nekem rolad eddig erdekes dolgokat meseltek rolad, de meg egyik se tunt fol!- merte vegig ujra a himet. Egy erosebb fuvallattol kisse megremegett, majd tovabb furkeszte Lucant. |
|
A nőstény meglepődött azon, hogy a hím így gondolja. - Igen! Így látom... - felelte egyszerűen, majd mikor a nőstény kiejtette a szájá a béke szót, akkor teljesen lenyugodott. - A béke egy olyan dolog, amelyet mi jó ideig nem kaphatunk meg. - nézte és leült, nyugodt tekintetét a másikon tartotta. Most hogy tudta, hogy a másik célja a béke a két falka között, máris miden értelmet nyert a számára. Sokkal kellemesebbnek tűnt ez a találkozás, így hogy nem kellett attól tartania, hogy újra felesleges harcba kell bocsátkozzon. - Lucan vagyok, az Imperium falka egyetlen alfája. - mutatkoztt be illedelmesen, hiszen a másik is megtette ugyanezt. - Úgy tartom, hogy te más vagy mint a többi, te tényleg komolyan gondolod a béke szót és ezt tiszteletben tartom és örülök neki. Ritka egy Phanteontól ezt a szót hallani. - kényelmesen elheveredett, némi bizalmat szavazva a másiknak, de azért nem anyit, hogy a mozdulatait ne figyelje meg.
|
|
| Amy folvonta a szemoldoket.-Szoval te igy latod...-sohajtott fol.- Tudni akartam, ti hogy gondoljatok ezt az egeszet. Persze, mi is csinaltunk egy-ket hulyeseget, ezt elismerem...- nezett ra komolyan a nosteny.- Az en celom a beke.- szogezte le egyszer, s mindenkorra.- Egyebkent Amelia vagyok, a Phanteon egyik hadvezere.- mutatkoztam be. Elso latasra nem is tunt neki olyan szornyunek ez a him, mint ahogy elmeselik. Perszeha o maskent kozeledik, lehet, hogya him is maskent reagal... Amy oldalrabillentette a fejet, es ugy varta, hatha megtiszteli azzal, hogy bemutatkozik. |
|
Amikor az apró nőstény kihúzta magát és majdnem akkora lett mit ő, akkor rögtö változott a helyzet. A hím kihúzta magát, az izmait megfeszítette és kivillantotta a fogait a másikra, de ezzel csak fegyelmezni akarta a másikat, hogy tudja, ha nekimegy, akkor ő azt biztosan viszonozni fogja. Ám a másik nem jött oda és nem ugrott rá, így fogta magát és a farkát a magasba emelve várt, hogy mit lép a másik. Mivel ő alfa volt, így akárki is legyen a fehérke, ő sokkal felette áll, még akkor is, ha ő a phanteon egyik Hadvezére, mert a hím rájött, hogy a magát apróak álcázó nőstény nem az a kis védtelen valaki, akinek elsőre vélte.
- Én sem kívánom a balhét, a falkádbéliek mégis kívánják... - hidegen, érzelemmentesen szólalt meg, kimodta a tényt, amit ő maga igaznak vélt. Enyhé oldalra biccentette a fejét és a másikat figyelte meg. Szép nőstény volt, egésze csinos, de a csios pofi egy harcos lelket is takarhat maga mögött, ezt tudta nagyon jól, így nem ment közelebb hozzá.
|
|
| A nosteny megrezzent a him hangjara. Izmai megfeszultek, am futas helyett szembe fordult vele. Amint kihuzta magat, maris olyan nagy, fenseges, es tiszteletet parancsolo lett, mint a him.- Nem futok, csak nem akarok balhet.- vetette oda ridegen. Kivancsisag fogta el. Vajon nekiugrik-e a him, vagyelmegy, esetleg nem foglalkozim vele? ~Alfa.~ nyugtazta kozben magaban, amint vegigmerte az idegent. Buszken a szemebe nezett, de ezt most nem kihivasnak szanta. |
|
A hím megérezte a nőstény illatát, még mielőtt annak ő feltűnhetett volna. A nyúl húsába mordulva rátott ki belőle egy húscafatot, majd elhúzódva megrágta azt és végül lenyelte. A nőstény illata közelebb ért, míg végül meg nem pillantotta a bundázatát. Nem volt ehéz kitalálni, hogy a Phanteon egyik tagja, de melyik? A hím várt, hogy nekiugrik a másik, vagy sem. Az összes elleségessel bizalmatlan volt, így egyetlen lépés is elég lett volna ahhoz felé, hogy ekiuorjon, hála anak, hogy mostanában az összes nem saját falkájabéli, vagy vándor midig neki akart menni. A hím várt, de a másik settenkedve lépdelt, így végül eljutott a tudatáig a vörös ködön át, hogy a mostani nem fog nekimenni. Lenyugodva indult meg a másik után, de bizalmatlansága lerítt róla.
- Nem kell elfutnod, ez nem az én területem... - szólalt meg semleges hangnemmel és várt, hogy a másik mit lép. Ha elfut akkor gyávának fogja ítélni, ám ha nekimegy, akkor biztosan megleckézteti őt is, mit az előzőt, aki megpróbálkozott vele.
|
|
| Amelia nyugodt leptekkel setalgatott. Mint mindig, most is osszehuzockodott, kicsinek tettette magat. Jobban szeretett volna a falka teruletein maradni, de egy kuldetes miatt el kellett hagynia a biztonsagot nyujto helyeket. A levego egy idegen szagat hozta fele. Szimatolni kezdett, es egy pillanatra megremult.~Imperiumos him...~ gondolta a nosteny, es szemeivel ide-oda pillantva kereste a szag gazdajat. Vegul keleti iranyba indult el.Egy pillanatra osszerezzent, mikor meglatta a himet. Igyekezett settenkedve tovabbalni, ki tudja, mit tennenek vele. |
|
Könnyed, nyugodt lépésekkelhaladt egyenesen előrefelé, a céljának elérése érdekében. Senki nem tartott vele a falkából, de ez őt nem zavarta, hiszen képes volt megvédenie saját magát, ha szüksége lett volna rá. Azonban nem ez volt az, amitől tartott, hanem egy újabb felesleges vitától valamelyik alsóbbredűtől, vagy egy esetleges ostoba Phanteontól, aki meg akarja őt támadni ok nélkül. Erre már került sor, de egy kisebb helybenhagyás után minden elrendeződött és a hím élve hagyta ott az ostobát. Most azonban ha van ilyen ostoba, akkor annak el kell kerülnie a hímet, ha nem akarja, hogy a budázatát megtépázza hegyes fogazatával. A hím beleszagolt a levegőbe, majd lehasalva a földre egy nyúlt szemelt ki magának, amely a fa közelében szimatolta a levegőt, hiszen megérdezte a farkas szagát. De ez őt nem zavarta, imádta ha a prédát nem a meglepetés erejévl teríti le. Most is így volt, az adrenalin elöntötte a testét és minden izmába eljutott, ám ő mégis higgadtan várt, majd a megfelelő pillaatba rugaszkodva el, az álkapcsa a nyúl húsába mélyedt, s egy újabb apró élet került a másvilágra. A hím ledobta maga elé a tetemet, majd a pofáját yalogatva lesett körbe és mikor megbizoyosodott, hogy nem kell elmennie innen, mert ha jö valaki akkor feltűnik neki, végól lakmározni kezdett.
|
|
Lucan x Amélia
* Játék vége |
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
