|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.03. 21:38 - |
Kili & Arya
*nyílt játék |
[9-1]
|
Figyelmesen hallgattam a hím szavait. Kissé meg is komolyodtam, mikor társairól beszélt, és arról, hogy elvesztette őket. Próbáltam visszaemlékezni, nem e láttam idegeneket a környéken, vagy hallottam e híreket róluk. Majd Megszakította gondolatmenetem kérdése. - Hát ... -kezdtem kicsit bizonytalanul, még nem ébredtem fel teljesen a gondolataimból- szeretem járni a környéket, és főleg szeretem ezt az erdőt, de ehhez kicsit messzebb kellett merészkednem a falka területeitől... Vamp-pel.. vagyis az egyik falkatársammal szoktam menni felderíteni, de neki most az alfával kellett maradnia, így most egyedül jöttem ilyen messzire. - mosolyodtam el- de nem bánom. -majd újra megrohamoztak az előző gondolataim. Hátha tudnék neki valahogyan segíteni... Hátha...- Összecsapás? Mégis kikkel? -kérdeztem óvatosan, de nem akartam tolakodó lenni. Először az is átfutott az agyamon, hogy a harcoskedvű phanteon-hímek lehettek a gond okozói, de gyorsan kivertem a fejemből. Arról hallottam volna már... meg ok nélkül ők sem támadnak neki mindenkinek, noha harciasak.
|
|
|
Nem volt nehéz észrevennem, hogy egyszerre több érzés és kérdés rohamozza meg; többek között a kis hadjáratommal kapcsolatban, másod ízben pedig a finom kis bóknak, amit a külsejéről állapítottam meg. Nem túloztam, hogy tényleg szép megjelenéssel rendelkező egyed és ha megérzésem nem csal, akkor belsőleg is túlárad benne a kedvesség; egyébként meg nem szokásom feleslegesen bájologni és tenni a szépet. Ha valamit kigondolok az általában a tiszta és valamikor bizony nyers őszinteségem szülöttje. Viszontbemutatkozását majd nyelvbotlását kíváncsian hallgattam; meleg barna tekintetemmel végig az ő tekintetét vizslattam. A falka nevére nem tudtam különösebb reakciót mutatni mivel egyik völgybéli társaságot sem ismerem. Elég semleges maradtam a Phanteon név említésére.
Mindjárt más volt, amikor a célom felől kérdezett, ráadásul azt a bizonyos kis afféromat is belevette.
- A társaimat keresem. Együtt érkeztünk a völgybe, de egy kisebb összecsapás után leszakadtam tőlük. Jó ideje keresem őket... - ezzel a kimerítő válasszal a lehorzsolt mancsomra is megoldást adtam. Nem gondolnám, hogy Aryanak hátsó szándékai lennének, így megadtam neki annyi bizalmat, hogy elmondtam mit keresek már hosszú ideje.
- És te, hogy-hogy egyedül kószálsz? - tértem át rá, hogy ne csak rólam essen szó bővebben.
|
|
|
Felnevettem, ahogy válaszolt költői kérdésemre, és lassan kezdtem ellazulni társaságában. Letettem a fenekem a földre, és nyalogattam koszos jobb-mellső mancsom. Közben hallgattam, és figyeltem őt. A szellő halkan susogott, a madarak pedig énekeltek. Igazán szép időnk volt, és örültem, hogy összefuthattam valakivel. Szavaira csak somolyogtam, sunyin.De hiszen válaszolni sem hagyott, pedig szóra nyitottam a számat, hogy meggyőződjek, tényleg jól van.. de gondoltam, hogy nem szívesen beszél róla, inkább hagytam. Viszont a következő szavai felkeltették az érdeklődésemet. Keres, és vissza akar szerezni valamit. Kiállt a fejemből a kérdőjel, és néztem nagy szemekkel, hogy ez mit takarhat. Valamint megtudtam a nevét is, így nekem is be kellett mutatkoznom. - Örvendek Kili. - mosolyodtam ismét el. Kicsit belepirultam (vagy annak farkas megfelelője történt vele :P) mikor csinosnak titulált, de nem estem azért hasra.. sokan mondták már ezt. De nekem a kedves szavak mindig is sokat jelentettek. - Arya vagyok, és a ...- kicsit gondolkodóba estem, hogy eláruljam e hovatartozásom, de arra gondoltam, hogy ha esetleg kém is (bár nem annak mondta magát), akkor legfeljebb nem locsogok feleslegesen a falkámról.. - Phanteon falka tagja. - majd visszatértek előző gondolataim, és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezősködjek, tehát gyorsan hozzátettem még: - és mi az a dolog, amit ilyen lóhalálában keresel, és/vagy vissza akarsz szerezni, még annak az árán is, hogy megfejelsz egy fát? - igyekeztem nem bántóan mondani, így elnéztem oldalra, mintha nem is én kérdeztem volna, de mosolyogtam továbbra is.
|
|
|
Büszkeséggel töltött el, hogy legalább a meglepetést erejével érkezhettem életének látókörébe, s így ezzel tán sikerült elérnem, hogy megmaradjak gondolataiban. Felálltam volna, hogy kicsit járkáljak, mert az ücsörgés nem a műfajom, viszont felhorzsolt mancsaim tiltószava lekényszerített. Tekintetemmel egy jó ideig csak néztem az előttem álló idegen nőstényt, kinek sugárzásában volt valami nem mindennapi...valami, ami arra késztetett, hogy ne fogjam vissza magamat. Megjegyzésére felnevettem.
- Vedd nyugodtan, bár nem annak szántam, hanem figyelemelterelésnek, hogy Te voltál a valódi célpont és nem a nyúl. - széles farkasvigyorral néztem fehéres ordas bundáját, míg fejemen fülei minden apró neszre mocorogtak.
- Tudod, az én egyik fegyverem a váratlanság! - közöltem vele nyugodtan aztán a hasamra feküdtem, mancsaimat előrenyújtottam, hogy levegyem róluk a terhelést és pihentessem őket. Nem kerülte el figyelmem, hogy világos bundáján néhány vérfolt esett...ott ahol leszorítottam a talajra. Kérdésére kicsit összébbhúzódtam és próbáltam a lehető legnyugodtabban válaszolni. Nem szerettem volna egy vadidegen előtt - aki nem mellesleg kinevetett - a fájdalmaimról beszélni...a végén még felhasználná előttem. Angyali pofinak tűnik, de a farkas sosem lehet elég óvatos. Szeretnék benne bízni és ehhez híven úgy döntöttem csak finomítok a dolgokon.
- Nem vészes...majd kiheverem. - úgy döntöttem a gyors témaváltás módszerével fogok élni, így rögtön bele is vetettem magamat - mielőtt még reagálhatott volna - letámadtam egy újabb kérdéssel.
- A nevem Kili, vándor farkas vagyok, aki egyelőre csak keres és visszakar szerezni valamit! Na és kit tisztelhetek ebben a csinos nőstényben? - érdeklődtem kifinomultan mégis a szokott vagány lazaságommal.
|
|
|
Tudtam, hogy már észrevett, de nem volt mit tenni. Majd ezt a tudtomra is adta. Kissé meglepett, hogy nekem esett, miközben én továbbra is a bokor alatt sunnyogtam továbbra is, így próbáltam menteni a menthetetlent. Aztán már a hátamon is feküdtem, és a lábaival odaszegezett a földre, és elnézést kér, mire én -utólag észrevettem- hogy meredten, meglepődve bámulok rá, majd becsuktam a leesett állam. Miközben lekászálódott rólam észrevettem, ahogy mellkasomon a piszkos fehér bundám vércseppes lesz. Kicsit megijedtem, hogy ki és hol vérzik. Biztos belelépett valamibe, de csodáltoztam, hogy még csak az arca sem rándult bele ebbe a nagy erőkifejtésbe, holott vérzik. Kicsit távolabb leült mellém, én pedig mosolyogva tűrtem az egészet. Tudtam, hogy nem agresszív kan. Valahogy ezt mindig megérzem. Egy számító, harcias véreb nem rohangál csak úgy az erdőben, és megy neki fáknak. Bolondosnak, vagy inkább kicsit zaklatottnak gondoltam. Először még nem tudtam eldönteni. Felálltam a porból, majd megráztam magam. Mellső mancsommal a fülemre ragadt föld és levél csomagot levakartam, majd megnéztem kivel is állok szemben. Egy -mondhatni- kistermetű, dús bundájú hím ücsörgött előttem, de a szeme fogott meg a legjobban. Meleg, barna szemei voltak. Egyenesen beléjük néztem, majd megszólaltam: - Tán nyúlnak nézek ki? Most ezt bóknak veszem. - lassan, artikulálva beszéltem, de mosolyogtam, hiszen megörültem a hirtelen jött társaságnak. - Nincs -Kicsit magabiztosan, magamat kihúzva álltam előtte. Majd eszembejutott, hogy vérzett. Reflexszerűen odanéztem a bundámra, és megkérdeztem tőle: - Ugye jól vagy? - kicsit összeráncolt szemöldökkel néztem felé, vagyis inkább a talpa felé.
|
|
|
Mancsom még mindig a fejemen pihent, ami az iménti kis ütközéstől lüktetett. Bárkinek is az illata zavart meg, most már itt volt a közelben, valahol a fák sűrűjében rejtezett szemeim elől. Éreztem az ereimben izzó vért, fortyogtam mérgemben, amiért ennyire szerencsétlen vagyok és nyilvánvalóan az a bizonyos idegen farkas is láthatta és jót mulat rajtam. Fejemet forgatva, előrenyújtva, orrommal kezdtem szimatolni a levegőt, mely hűs volt és sok-sok aroma keveredett benne. Próbáltam behatárolni fajtársam helyzetét, ám ekkor a szerencse mellémpártolt; nevetés törte ketté az eddigi nyugodt erdő harmonikus csendjét. Egyszerre voltam dühödt, megalázott és bosszúvűgytól fűtötten vidám...hisz magától árulta el nekem merre is van. Rögtön támadó állásba löktem magamat, bár nem készültem igazából harcra, egyszerű ráijesztésnek szántam, hogy az idegen nőstényke megtanulja, Kilit nem illik kinevetni.
- Meglátjuk ki kacag a végén... - morogtam magam elé, aztán azzal a lendülettel már megfeszítve izmaimat löktem el magamat a talajtól; következő pillanatban sikerült feldöntenem a nőstényt, hogy mancsaim az ő vállán pihenjenek meg.
- Üdv! Ezer bocsánat...nem rád mentem, hanem a nyúlra...úgy tűnik eltévesztettem a bokorszámot. - vigyorogva másztam le róla, hogy felkelhessen, míg én szépen lecsüccsentem nem messze tőle. Felmértem az előttem álló idegen farkast; csodás bundája volt, karcsú alkattal, mely bizonyosan hasznára válik. Egyszóval szemrevaló példány volt, bár elsősorban nem ilyeneken szoktam agyalni, hisz nem vagyok afféle nőstényfaló hím.
- Remélem nincs harag. - jó volt végre kicsit pihentetni az izmaimat, az utóbbi napokban lélekszakadva futottam és jártam a völgyet.
|
|
|
Éppen felderítő körutamra indultam ma. Előző este már kigondoltam, hogy merre is fogom pásztázni a terepet, és akkor Lunair Forest-re esett a választásom. Szerettem ezt a helyet. Talán a völgyben az egyik kedvenc területem volt, River-, és Flower Valley-t nem tekintve. A legszebb helyek, és mindkettő a mienk. A falkáé. De most nem ez volt a cél, hanem, hogy körbejárjam a szabad területeket, esetleg ezt-azt megtudjak a vándorokról. Meg már rég beszélgettem egy jót bárkivel is. De mit is reméltem... hogy majd összefutok valakivel, aki a keblére ölel egyből és cimbik leszünk?! ... Kicsit elgondolkodva - és talán figyelmetlenül is - sétáltam az erdőben. Élveztem a farengeteg nyújtotta árnyékos, hűvös időt, és hallgattam a csicsergő madarakat. Talán emiatt is jöttem ide. Szerettem őket, ahogyan fent a lombok között, vidáman csivitelnek, és mindegyik más áriát adott elő. Próbáltam kicsit visszafogni magam, és csendben lépdeltem, közben nézelődtem, mint valami turista, és mosolyra húztam a számat, akaratlanul is. A tavasz mindig ezt hozza ki belőlem... Először csak halkan, majd egyre hangosabban hallottam valamit közeledni. Onnan, ahonnan én is jöttem.. ha farkas, akkor biztosan megérezte már a szagom a növényzeten. Tényleg egy farkas volt, de először inkább hallatszottegy csörtető vaddisznónak.. Éreztem a szagát, a lágy szellő, amit a fák még megengedtek, felém fújta illatát. Kitértem jobbra, és reménykedtem, hogy nem követ, és azt, hogy elég figyelmetlen ahhoz, hogy megérezze, hogy ott vagyok. Szorosan a földhöz lapultam, éppen csak egy vékony sávot láttam a bokrok mögül, de elég volt ahhoz, hogy meglássam a másik farkast. Egy fiatal hím volt, éjfekete bundával. Kicsit zaklatottnak tűnt...nem is kicsit. És nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessek fel, amint megláttam, hogy megfejeli azt az öreg tölgyet. Biztos engem érzett meg, és megzavarta a csörtetésben. Igyekeztem továbbra is visszatartani kuncogásom, de az újabb hullám túl hirtelen, és kiszámíthatatlanul tört ki. Ezt már biztos meghallotta, szóval innentől vége az álcámnak.
|
|
|
Mancsaim alatt az avar csak halkan zürmögött, a fák egymást közt sustorogtak a szellő finoman parancsoló ujjai alatt. Folyton az-az érzésem támadt, hogy figyelnek és bármelyik pillanatban elém ugorhat valami a bokrok és a sűrű fedezékéből. Napok óta jártam a völgyet, de keresésem eredménytelen volt és lassan a remény eddig fényesen ragyogó ígérete elhalványodott. Társaim utáni sóvárgásom, hogy újra visszakapjam céljaimat, a csapat céljait; most még erősebben kínzott, mint bármikor máskor. Egyre gyorsabban suhantam át a fák vaskos törzseinek labirintusában, nyomomban felkavaródott a por és néhány apró falevél, olyan voltam akár egy hurrikán, mely kegyetlenül végigsöpör, eltüntetve mindent maga után. A tűz, mely bennem égett, most is tettre késztetett, arra, hogy állandóan mozgásban maradjak; lelkem képtelen most a nyugalomra. Éreztem a mancsomba szúró fájdalmat; rég felhorzsoltam és néhány helyen már vérzett. Elszántan meredtem előre, míg köveken, sziklákon, kisebb patakokon át vezetett utam, jobban mondva ösztönöm.
Hirtelen fékeztem le, a lendület még vitt volna előre, így majdnem felbucskáztam és tettem néhány bukfencet, ha nem épp egy vaskos fa, az ami előttem terem. Egy illat volt, mely megzavart és mely most nekivezetett egy hatalmas, öreg tölgynek. Vicsorogva szisszentem fel és kissé összegubózva tettem mancsomat a búbomra. Irtó kellemetlen helyzet, talán az, akié a szag volt, nem látta ezt a szerencsétlen affért. Meleg barna tekintetem gyorsan vezettem körbe a közvetlen környezetemben, de egyelőre még egyetlen alakot sem láttam. Összeszükített szemekkel pásztáztam tovább tehát a helyet, míg feszülten várakoztam.
|
|
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
